Megszólalt a kötvénykirály, ő is tőzsdei esésre számít
Bill Gross szerint a kínai és az amerikai gazdasági lassulás miatt esés jöhet a részvénypiacokon, írja a Yahoo Finance.
Bill Gross szerint a kínai és az amerikai gazdasági lassulás miatt esés jöhet a részvénypiacokon, írja a Yahoo Finance.
Egyre több helyen okoz gondot az extrém hőség miatt kialakult aszály és a nyomában keletkező vízhiány, az internet működtetéséhez elengedhetetlen felhőszolgáltatók szerverparkjait azonban továbbra is hűteni kell, amihez viszont jelentős vízmennyiséget kell elvonni olyan területekről, ahol eleve kevés van. Tetézi a bajt, hogy a mesterséges intelligencia-versenyben a modellek képzéséhez használt speciális chipek hűtéséhez a techcégeknek egyre több vízre van szüksége - derül ki a Bloomberg riportjából.
A technológiai óriásoknak, mint a Microsoft és az Alphabet, növelni kell a mesterséges intelligencia befektetéseiket, mielőtt jelentős megtérülést látnának - derül ki a vállalatok negyedéves gyorsjelentésekhez kötődő nyilatkozataiból.
A milliárdos Elon Musk kijelentette, hogy a "Twitter" névnek már nincs értelme, tekintettel a platform fejlődésére. A márkanévváltás része annak a szélesebb körű elképzelésnek, hogy a platformot az ötletek, áruk, szolgáltatások és lehetőségek globális piacterévé alakítsák át, amelyet a mesterséges intelligencia hajt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Microsofttal szemben, azt gyanítva, hogy nem tájékoztatja megfelelően a felhasználókat a mesterséges intelligencián alapuló chat funkcióval kiegészített keresőjének egyes tulajdonságairól. A szolgáltatás szabályzatai ugyanis ellentmondásosak, így például vélhetően nem derül ki a fogyasztók számára, hogy a szolgáltatás mennyire megbízható, vagy mi történik a használata során bevitt személyes adatokkal – olvasható a GVH közleményében.
A mesterséges intelligencia (MI) térnyerésével párhuzamosan terjednek a deepfake pornográf tartalmak: legyen szó a különféle fotókon szereplő nőket digitálisan levetkőztető alkalmazásokról, szexuális zsarolás érdekében manipulált képekről vagy a mesterséges intelligencia szülte lányok szexuális tartalmú üzeneteiről, a változások felkészületlenül érik a jogalkotókat - mutattak rá szakértők.
Elon Musk amerikai üzletember hétfőn hivatalosan is bejelentette a Twitter átalakítását X-é, valamint a közösségi platform arculatának teljes megváltoztatását.
Az MNB idén már negyedik alkalommal tette közzé FinTech és Digitalizációs Jelentés című kiadványát, amelyben évente tekintik át és elemzik a pénzügyi rendszer működésében és fejlődésében egyre meghatározóbb digitális és innovatív megoldások, valamint az ezeket támogató fejlett technológiák nemzetközi és hazai trendjeit. A jelentés fontos megállapítása volt, hogy a banki termékek egyre szélesebb köre elérhető digitális módon, és a bankok digitális fejlettségi szintje folyamatosan javul. Ezekre szükség is van, hiszen az ügyfelek a koronavírus-járványt követően egyre jobban igénylik a digitális megoldásokat. A tanulmány eredményeinek ismertetése után több hazai banki vezető vitatta meg a mesterséges intelligencia banki felhasználásának lehetőségeit.
Egyre több mesterséges intelligencia által generált, valóságosnak tűnő kép- és hanganyag bukkan fel az interneten, amelyeken közszereplők és magányszemélyek jelennek meg olyan helyzetekben, amelyek soha nem történtek meg. Egyre többet hallani olyan csalási akciókról is, amelyek során az áldozatoktól rokonaik lemásolt hangjának segítségével csaltak ki jelentős összegek. A jelenséget deepfake-nek hívják, vagyis olyan videó- és hanganyagokról van szó, amelyeket valóban létező felvételek feldolgozásával generálnak AI-szoftverek. Különösen ijesztő, hogy a technológia fejlődésének köszönhetően a hamis felvételeket egyre olcsóbban és szinte már belépő szintű informatikai tudással is létre lehet hozni. A kormányok egyelőre megkésve kullognak az események után, így érdemes áttekinteni, hogy egyénileg hogyan védekezhetünk a deepfake-csalók ármánykodása ellen.
A Kína és az Egyesült Államok közötti globális technológiai versenyfutás már sokadik éve tart. A konfliktusnak azonban egyelőre nem igazán látszódik sem a vége, sem az, hogy a felek különösebben törekednének a megoldásra. Mindkét fél tudja, hogy egyedül nem győzhet, ezért most partnereket keresnek a másik fél ellen. A technológiai háború fenyegető réme azonban az egész világra drámai hatást gyakorolna. Az alapanyagok piaca, és az ellátási láncok összefonódása miatt az egész világot negatívan érintené esetleges szankciós hadakozás.
A legnagyobb amerikai bank, a JPMorgan az egyik leglelkesebb használója a mesterséges intelligenciának a pénzügyi szektorban. A társaság sorra ad ki mostanában olyan elemzői kommentárokat, amelyeket már ez a technológia generál.
Szerencsére ugyan a nyugat-európai és egyesült államokbeli trendektől elmaradó mértékben, de már Magyarországon is találkozhatunk olyan kihívásokkal, amelyek gyermekek fizikai sérülését vagy akár halálát is okozhatják. Ilyen volt az a napokban történt tragédia is, amikor az úgynevezett blackout vagy „áramszünet”-kihívás teljesítése egy 15 éves tinédzser életét követelte. Az NMHH veszélyes online kihívások hazai megjelenési formáiról készített kutatásából kiderül, a 11 és 17 év közötti gyerekek 38 százaléka találkozott már a jelenséggel, 5 százalékuk pedig már részt is vett ilyenben.
Hajlamosak vagyunk önkéntelenül is személyiséget és érzelmeket társítani élettelen tárgyakhoz, az emberi nyelvvel irányítható generatív mesterséges intelligenciák korában pedig egyre erősebbé válik ez a tendencia. Erre a cégek is felfigyeltek, és megtalálták az üzleti lehetőséget ebben a tulajdonságunkban. Egy korábban virtuális valóságokkal foglalkozó startup nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a történetmesélést a mesterséges intelligenciával vegyítve virtuális személyiségek létrehozásába kezdett. Legutóbb, egy kreatív megoldással, úgy tűnik, azt is sikerült elérniük, hogy emlékekkel ruházzák fel a virtuális karaktereket, amelyek így emberszerűen tudnak önmagukra reflektálni. A megoldás, amelyet a benne rejlő etikai kockázatok miatt még nem dobtak piacra, egy csavarral Hollywood megszokott rendjét és a szórakoztatóipart is teljesen felforgathatja.
A vezető AI-vállalatok, köztük az OpenAI, az Alphabet és a Meta Platforms, ígéretet tettek a Fehér Háznak, hogy biztonsági intézkedéseket vezetnek be, például vízjelekkel látják el az AI által generált tartalmakat. A vállalatok vállalták, hogy a rendszereket a kibocsátás előtt alaposan tesztelik, és megosztják egymással a kockázatcsökkentésre és a kiberbiztonsági beruházásokra vonatkozó információkat - írja a Reuters.
A lassuló gazdaság élénkítésére tett kísérletként a kínai hatóságok pénteken olyan intézkedéseket jelentettek be, amelyek célja az autó- és elektronikai ágazat értékesítésének fellendítése. Ezek a lépések azonban nem nyűgözték le a befektetőket, akik erőteljesebb ösztönző erőfeszítéseket követelnek. Az új intézkedések között szerepel a régiók ösztönzése az éves autóvásárlási kvóták növelésére, valamint a használt járművek értékesítésének támogatása. Ezen erőfeszítések ellenére a hazai fogyasztói kereslet továbbra is gyenge, és a világ legnagyobb autópiaca továbbra is küzd a Tesla által az év elején kezdeményezett árháborúval, írja a Reuters.
A félelem, hogy a technológiai fejlődés az emberi munkaerő iránti igény megszűnésével jár, felerősödött a ChatGPT tavalyi megjelenésével, de egy friss jelentés szerint messze nem a mesterséges intelligencia jelenti most a legnagyobb veszélyt a munkahelyekre.
Az Apple a ChatGPT-hez és a Google Bardhoz hasonló mesterséges intelligencia nyelvi modellt fejleszt a Bloomberg értesülései szerint - írja a Reuters.
A Meta elindítja nyílt forráskódú mesterséges intelligencia modelljének, a Llamának a kereskedelmi változatát, amely a vállalkozások számára költségmentes alternatívát kínál az OpenAI és a Google által értékesített szabadalmaztatott modellekkel szemben - írja a Reuters.
Nyílt levelet fogalmazott az amerikai írók egy csoportja a mesterséges intelligenciát fejlesztő vállalatok - mint például a Meta, az OpenAI és a Microsoft – számára. A levélben azt kifogásolják, hogy a cégek valódi szerzők szellemei termékeit használják fel a modellek betanítására, de kompenzációban nem részesítik őket.
Eddig kevés bizonyíték van arra, hogy a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása miatt jelentős mértékben hajtottak volna végre elbocsátásokat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban – állapítja meg a nemzetközi szervezet éves munkaerőpiaci jelentése. Ami a jövőt illeti, mind a mesterséges intelligenciának kitett szakmák köre, mind pedig ennek a kitettségnek a mértéke gyorsan növekedhet, ahogy a generatív mesterséges intelligencia egyre inkább beépül a termelési folyamatokba, és új, nagyobb teljesítményű MI-rendszereket fejlesztenek ki. A legnagyobb veszélyben az alacsony és közepes képzettséget igénylő szakmák vannak.
Megjelent az első felmérés, amely Kamala Harris győzelmét jósolja.
Kiegészítik vele a meglévő rendszert.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Kijev lenullázta Oroszország képességeit.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.